A modellnek is és a fotósnak is együtt kell működnie a másikkal. A fotós nem várhatja el, hogy a modell majd magától csinál mindent, a modell meg nem várhatja el, hogy mindent a fotós fog mondani!
A fotós workshopokon mindkét fél szerepe fontos!
Rendszeresen szervezek fotós workshopokat, aminek az egyik témája a modell instruálása. Talán a szerződések, bemutatkozások után ez az első, amiről beszélni szoktam.
Mindkét fél részéről lényeges pár dologgal tisztában lenni. Most egy fotós workshop kapcsán, annak szemszögéből írom a lényeget.
A fotómodellek általában nem profi modellek. Sokan kezdik a karrierjüket fotózásokon való részvétellel. A nagyon kezdők a még a TFCD fotózásokat is be szokták vállalni. Ez azt jelenti, hogy a modellnek sem kell fizetni azért, hogy dolgozik a fotózáson és a fotósnak sem fizet a modell a képekért. Amolyan win-win szituáció. A modellnek és a fotósnak is lesznek használható, remélhetően szép és izgalmas képei. A fotós workshopokon más a helyzet. Ott ugye a fotósok fizetnek azért, hogy részt vegyenek a fotózáson. Ilyenkor a modell is szokott részesülni anyagi juttatásban. Minden megegyezés kérdése. Több modell is van, akik nem anyagi okokból vállalják a fotózásokat.
Az egész onnan indul, hogy a modellel megbeszéljük a helyszínt, az időpontot, a stílust. Fontos, hogy a leendő modell tisztában legyen az elvárásokkal. Ez számára is könnyebbség, nem fog tanácstalanul állni a szekrénye előtt fél napot.
Ha nem profi a modell, akkor joggal elvárhatja, hogy minden instrukciót megkapjon. Kezdve a pontos kezdéstől. Itt a tanácsom annyi lenne, hogy az mindig szerencsésebb helyzet, ha modell hamarabb érkezik egy fotós workshopra, mint a fotósok. Így több ideje van ismerkedni a fotósokkal, oldottabban indul a workshop.
A kezdésnél, a kezdő modellek is éppen olyan tanácstalanok, mint a kezdő fotósok.
A fotózás alatt ugye nem látjuk a feje felett egy szófelhőben, hogy mire is gondol éppen a modellünk. Ha látnánk, bizonyára megdöbbennénk, hogy mi is jár a fejében éppen. Ki szoktam faggatni őket erről.
Ilyenek kavarognak a fejükben:
„hova kellene állnom, vagy üljek le, miért nem mondják, mit csináljak?”
„hova nézzek? Az biztos jó lesz, ha a fotósra nézek. Milyen fejet vághatok?”
Ezek csak a finomabb megfogalmazások. Nekünk, fotósoknak kell mondani, hogy hova álljon, merre nézzen, a kezeit hova rakja, a haját hogyan igazítsa… és még sorolhatnám mennyi instrukciót is lehet adni a modellnek. A modell pedig ezt el is várja! Nem leszel sok! Szeretik a modellek azt is, ha közben mondod, hogy mit csinál jól, mi áll jól neki, m tetszik neked rajta a legjobban, hogyan szeretnéd, ha tartaná a fejét, kezét, lábát, hova nézzen. Persze, mindezt szépen, kedvesen, de határozottan.
A modellnek pedig igyekeznie kell, hogy szépek legyenek a mozdulatai, igyekzzen a fotós kéréseit teljesíteni. Legyen ő is türelmes. Ha valami nem komfortos számára, akkor mondja meg, hiszen mindenki szóból ért. Általában a modelleknek is vannak elképzeléseik. Ha van kérdezze meg a fotóst, hogy esetleg mit szólna hozzá. De mindig a fotós irányít! Ő látja, hogy mi az ami jól tud mutatni egy fotón, mi az ami megvalósítható az adott felszereléssel.
A fotóson múlik a legtöbb!
Ugyanis, nem mindegy, milyen kapcsolataot alakít ki a fotózás alatt a modellel. Persze, itt most a az együttműködésre gondolok.
A fotós meg is kérdezheti, szoktam is javasolni, hogy tegye meg még a fotózás előtt, hogy mi az amit a modell szeret magán és mi az amit nem. Ha ezt figyelembe vesszük, a fotók is szebbek, szerethetőbbek lesznek.
A modelled is el tudod bizonytalanítani, ha érzi, hogy te sem tudod mit akarsz. Ez pedig a mozdulataira a tekintetére ki fog hatni. Főleg a tekintetére. Ha nem kap instrukciókat, akkor azt fogja gondolni, hogy nem jó amit csinál.
A fotósnak kell kérnie, hogy öltözzön át vagy éppen viselje másképpen a haját, használjon egy sálat vagy valami kiegészítőt. A modellek nem tudják, hogy a fotósnak mikor lesz elég abból a beállításból. Sokszor van, hogy a fotós belefeledkezik egy-egy témába és észre sem veszi, hogy a modell már fárad. Ilyenkor a modell is nyugodtan szólhat, hogy egy kis szusszanásnyi időre van szüksége.
Tudom, hogy a munka heve el tudja ragadni az embert. Ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát, bizony tekintettel kell lenni egymásra. Főleg úgy, hogy egy modellre jut 5-6 fotós is. Bátran kell kommunikálni a modellel, a modellnek pedig bátran kérdezni, hogy amit szeretnének a fotósok.
Sok dolgot kell előre tisztázni!
Van még egy fontos dolog, ami a fotózások alatt probléma szokott lenni. Mégpedig az, hogy nincs leegyeztetve előre, hogy a modell mit vállal be, mit nem. Gondolok itt a portrékon át, egészen az aktfotózásig. Ezt nagyon erősen, nagyon határozottan tisztázni kell. Van, hogy egy kezdő modell bevállalja, hogy készülhetnek róla akár akt, félakt fotók is. Akkor erre a szerződésben külön ki kell térni! A fotózás alatt, ha meggondolja magát a modell, hogy ő mégsem szeretne akt fotókat, akkor ezt tartsuk tiszteletben! Hiába írta alá megelőlegezve. Ha számára nem lesz komfortos, ne erőltessük, mert bizony annak nem lesz jó vége. Tartsuk tiszteletben a döntését! Viszont a modelltől is jogosan lehet elvárni, hogy felelőségteljes döntést hozzon, még a fotózások előtt. Ha úgy gondolja, hogy ő is szeretne magáról olyan fotókat és ebben meg is egyezett a fotósokkal, fotóssal, akkor ne menet közbe gondolja meg magát!
Ha szép fotókat szeretnétek, akkor mindkét félnek tennie kell érte. Mindkét félnek figyelnie kell a másikra. Nem lesz elég egy szép modell, nem lesz elég egy profi gép. Rengeted összetevője van annak, hogy a végeredménnyel mindkét fél elégedett legyen! Az, hogy hogyan bánunk a modellel a fotózás alatt, sok mindent el fog árulni rólunk. Az pedig, hogy a modell hogyan viselkedik a fotózás alatt, őt fogja minősíteni.
Sok gyakorlás, rengeteg türelem, kíváncsiság és kreativitás fontos mindkét fél részéről!
Bíztatok mindenkit, hogy gyakoroljon, gyakoroljon és gyakoroljon. Nem lehet természetesnek venni, hogy a másik úgyis tudja mit szeretnénk! Türelemmel kell lenni egymás iránt, hiszen mindenki volt kezdő, mindenki indult valahonnan. Senki nem születik profi fotómodellnek és profi fotós sem lesz senki attól, hogy komoly fényképezőgépe van.
Már lehet jelentkeznia következő fotós workshopra! A létszám itt is maximálva lesz!