2023-as évi visszatekintő

Az ide évet (2023) kettős-kettősség jellemezte. Természetfotózás- portréfotózás – workshopok – tananyagok

Egyrészről volt sok portréfotózásom, másrészről prioritásba raktam a mentorprogramot. Bizony, eljött az idő, mikor már az is örömet okoz, hogy átadhatom a tudásom.

A portréfotózás örök szerelem, nem kétséges. Kamerám elé főleg csajok álltak. Olyan csajok, akik tudják, hogy mindent fotóval adunk el. Még magunkat is. Főleg weboldalakra fotóztam, tartalommarketinget készítettem vállalkozóknak.

Érdekes megfigyelés volt, hogy ha elkezdtünk fotózni, nehéz volt abbahagyni. Akik már eldöntötték, hogy szeretnének magukról szép fotókat, azoknál már (kb. 10 perc után) nem okozott gondot, hogy kamera előtt állnak.

Az égiekkel idén is jóban voltam. Ha én kültérre szervezek fotózást, soha, de soha nem esik az eső. Olyan már volt, hogy előtte is és közvetlen utána is esett, de közben soha. Ez fontos, hiszen a fotókat majdnem mindig a természetben, természetes fény segítségével készítem.

Persze volt pár benti projekt is, mikor masszőrt fotóztam, festőművészt vagy egy keramikus művészt, de fotózások zöme kint zajlott.

portréfotózás
portréfotózás
portréfotózás

Fotós workshopok

Szerveztem jó pár tematikus workshopot is, ahol igen szép fotókkal gazdagodtak a résztvevők.

Volt többféle természetfotós workshop, különböző témákban. Talán a legsikeresebb, amire a legtöbben voltatok kíváncsiak, az a makrós, gombafotós workshopok voltak.

fotós workshop
fotós workshop
fotós workshop

Az emberábrázolás az egyik legsikeresebb, legszerethetőbb fotózás.

Az emberábrázolós workshopokat is igyekeztem érdekessé tenni. Különleges helyszínekre szerveztem és nem profi modellekkel dolgoztunk, hiszeb a legtöbbet úgy lehet tanulni, ha közben azt is megtanuljátok, hogy kell instruálni a modelleket (akik nem profik).

fotós workshop
fotós workshop
fotós workshop

Természetesen a workshopok után sem engedtem el a fotósok kezét, hiszen fonos része a fotózásnak a képválogatás, utómunka.

Akik gyorsabban szerttek volna haladni

Voltak és jelenleg is vannak magán mentoráltjaim, akikre szintén büszke vagyok. Ők azok, akik kiugróan szebb fotókat készítenek már. Igaz, elég átfotó és hosszú (30 órás) a tananyag, de úgy lehet igazán és gyorsan fejlődni, ha csak velük foglalkozok.

Hiszem, hogy a mai világban azoknak lesz könnyebb dolguk, akik igényesek, fejlődnek, tanulnak.

fotós workshopok

Kihagyhatatlanok a családi fotózások

Természetesen idén is voltak nálam családok fotózáson. Főleg olyanok, akik sok éve járnak már hozzám. Nem vállalok ebben a témában túl sok fotózást, csak és kizárólag ismerősöknek tartom fent ezt a lehetőséget. Ezek a kinti, családi fotózások mindig nagy élmények, hiszen nem csak arról szólnak, hogy legyen pár szép fotó, hanem egy jó hangulatú program is egyben.

családi fotózások

Fotós séták Tatán

Elindítottam pár éve egy fotós csoportot. Erre azért vagyok büszke, mert látványos a fejlődés azoknál, akik rendszeresen járnak velem fotózni. Itt tudsz belenézni a csoportba.

Fotóztuk Tatát, mindenféle időjárási viszonyok között. Sokan készítettek gyönyörűséges fotókat. Ez fontos, hiszen készülünk egy közös meglepetésre. De, hogy mi lesz az, azt majd csak később árulom el.

fotós séták
fotós séták
fotós séták

Voltunk vadludakat, madarakat fotózni, tájképezni, makrófotózáson, hajnalban, naplementében. Elllátogattunk kicsit messzebbre is, voltunk állatportré fotózáson. Ezeken a fotózásokon mindig igyekeztem hasznos instrukciókat adni, segítettem abban, hogy szebbek, jobbak legyenek a fotóik azoknak, akik velünk tartottak.

fotós séták
fotós séták
fotós séták

Készítettem tananyagokat a természetfotózás témaköreiben. Ezeket e-book formájában meg is lehet vásárolni. Eddig nagyon klassz visszajelzéseket kaptam róluk. Itt találod.

Köszönöm a rengeteg inspirációt, amit tőletek kaptam 2023-ban is a visszajelzéseitek alapján!

természetfotózás tanulás
nagy természetfotós ebook

Összefoglalva, ebben az évben is születtek gyönyörű, érdekes és marketingorientált fotók. Hiszem, hogy fontos tudni, hogy mi lesz a célunk a fotókkal, hova, milyen üzenettel fogjuk felhasználni. Ez annyi is lehet, hogy megmaradjunk az utókor számár pár szép, szerethető fotón.

A történelem során már számtalanszor bebizonyosodott, hogy mekkora jelentőségük van a fotóknak.

Ha csak egy jótanácsot adhatnék nektek, akkor az az lenne, hogy mindig válogassátok le a fotóitokat és a legjobbakból hívassatok elő párat.

A fotózás ma már mindenkinek elérhető foglalatosság vagy akár hivatás. De, mint mindent, ezt is tanulni kell ahhoz, hogy kiemelkedőt alkoss benne.

Szép fényeket, nagy lendületet és kreatív megoldásokat kívánok a következő évre mindenkinek!

Itt pedig pár kedvenc fotóm a 2023-as évből, a teljesség igénye nélkül.

természetfotók
természetfotók
természetfotók
természetfotók
természetfotók
természetfotók
természetfotók
természetfotók
természetfotózás
természetfotózás
portré fotózás
portré fotózás
portré fotózás