Kezdő fotósnak mindig hatalmas probléma, hogy milyen fényképezőgépet vegyen!

(pedig jó ha tudod, hogy az objektív választás fontosabb!)

Milyen gépet, objektívet vegyek?

Ezt a kérdést számtalanszor felteszik nekem, sok fotós csoportban olvasható kérdésként.

Nehéz erre válaszolni, hiszen tudni kell, hogy hol tartasz a fotózásban.

De, most nézzük azt, mikor eddig csak telefonnal fotóztál, de szeretnél fényképezőgéppel gyönyörű képeket készíteni.

Megérintett a fotózás, szeretnéd megtanulni, szeretnél fejlődni benne.

Kezd azzal, hogy végig nézed a kedvenc fotóidat. Ez azért lesz fontos, mert egy kicsit rá fog világítani arra, hogy milyen témában szeretsz fotókat készíteni. Ez pedig az objektív választásnál lesz fontos. Mikor kezdjük a mentorálást, az az első, hogy kérek 50 db fotót, amit jónak ítélnek meg a tanulóim. Ebből sok minden ki szokott derülni. Pl. az is, hogy milyen objektívet javaslok számára.

Menjünk sorba.

Vannak már fotóid, és a képeidet elnézve elég sok minden érdekel. Ebbe a kategóriába tartozik a nagy többség. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a fotózásnak rengeteg ágazata van, felsorolni is nehéz lenne. Egy biztos, hogy mindenben nem leszel jó, mindenhez nem is lesz kedved.

A fotósok nagy többségét 2-3 téma érdekli igazán. De az csak a menet közben derül ki, hogy mi az a pár kategória, ami jobban fog érdekelni, amiben szebb fotókat tudsz készíteni majd.

Viszont itt jön képbe az, hogy milyen objektívet vegyél.

Először maradjunk a gépváznál.

Nem kell mindjárt csúcskategóriás fényképezőgépet venni! Több okból sem.

Az egyik, hogy nem is biztos, hogy hosszabb ideig le fog kötni a fotózás, viszont akkor hiába fektettél bele sok pénzt a felszerelésbe. A másik ok lehet, hogy nincs is rá akkora anyagi lehetőséged. Ez sem gond. Régen is voltak fotósok és rengeteg szép fotót készítettek régebbi kamerákkal.

Van még egy indok arra, hogy nem kell a csúcskategóriás kamera. A fotózás egy kreatív tevékenység. Egy része tanulható. A másik részét a Te fantáziád, szépérzéked, kreativitásod teszi hozzá. A kevésbé drága kamerákkal is lehet kreatívkodni, a fontos dolgokat, amit a fotózáshoz kell, mind tudják.

Ugyan ezek érvényesek az objektívekre is. Amig nem tudod, hogy mit szeretnél fotózni, addig egy alap objektív esetleg egy tele vagy egy nagyobb átfogású zoom objektív lehet a jó választás.

Az objektívek fontosabbak, mint a gépváz. Hiába lesz egy csúcskategórián gépvázad, ha egy kis fényerejú, műanyag lencsés objektívvel fogod használni.

Még egy fontos dolog. Telefonnal baromi könnyű fotózni. Ha kezedbe veszel egy profibb fényképezőgépet, biztos, hogy nem fogod tudni használni, max. automata módban.

Mivel a cél az, hogy szép, kreatív fotókat készíts, ezért azt javaslom, hogy először ismerd meg, tanuld meg a géped.

Mit is jelent ez? Nézd át, hogy mit tud, mit hol lehet beállítani rajta, állítsd be az alap dolgokat rajta, mint a dátum, a kijelző, a szerzői jogok megjelenítése, nyelv, színtér, képstílus, képformátum, képarány… és még van pár dolog, amit először kell beállítani és utána nem kell foglalkozni tovább vele. Ezek fontos dolgok.

Majd kezdj el belemélyedni abba, hogy mit is tud a géped. Ezekre megtalálod a választ a kézikönyvbe vagy ha beírod a keresőbe amire kíváncsi vagy.

Viszont, ha szépen, fokozatosan és egyéni tempóban szeretnél haladni, akkor a nagy természetfotós e-book nagy segítségedre lehet. Nézz át ide, hogy miket találsz benne.

Ha pedig látványosan gyorsan szeretnél fejlődni, akkor válassz mentort magadnak. Arra figyelj, hogy olyantól tanulj, akinek tetszenek a fotói, akinek van tapasztalata bőven. Erről majd a másik blogbejegyzésben írok.

Visszatérve a kamerákra. Vallom, hogy a mai gépek rengeteg mindent tudnak, sokféle lehetőség van a kezünkben. De az is biztos, hogy az sem mindegy, hogy ki fogja azt a kamerát.

A fotózás egy nagyon kreatív, egyedi élményeket adó tevékenység. Ha ráérzel, bele tudsz szeretni.

Konkrét példákat azért nem írtam, mivel rengeteg féle márka kapható és bizony, mindenki arra esküszik, amit használ. Ha újat veszel, nem lehet mellé nyúlni, ha használtat veszel, akkor pár évest vegyél csak és előtte nézessétek meg szakszervízbe.

Én a Canon rendszerét használom és nincs is szándékomba lecserélni. Van olyan tele objektívem, amit 20 éve használok és teljesen meg vagyok elégedve vele. Igaz, akkor ez nagyon drága objektívnek számított. A gépvázat is 4-5 évente cserélem csak le.

Remélem kicsit tudtam segíteni azoknak, akik felszerelés vásárlás előtt állnak.

Szép fényeket és kreatív megoldásokat kívánok minden fotózni szerető és gyönyörű fotókra vágyónak!