képértékelés

A tájból egy részlet

Aki nem ismeri, hogy milyen épület látható a fotón, annak aligha mond valamit is ez a fotó. Egy nem túl izgalmas helyszín, egy eldugott épülettel. Talán annyi pozítív van benne, hogy a víz felől van fotózva.

Hiányzik róla a főtéma. Persze, ott van az eldugva, de csak annak, aki ismeri az épület történetét. Hozzáteszem, mostanság elég felkapott épületről készült ez a fotó.

Szépen ki van exponálva, rendben vannak a színek is. Talán egy kicsit dől a vízvonal, de azt betudhatjuk annak is, hogy a part közelít a bal oldal felé. A jobb oldalon lévő bója kissé zavaró, mindig oda-oda téved a szemem.

Összességében egy korrekt fotó, ami nem túl izgalmas. Akkor lenne nagyobb jelentősége ennek a fotónak, ha például egy újságcikkhez vagy egy blogbejegyzéshez lenne csatolva a megfelelő szöveggel. Akkor és oda tökéletes választás lenne.

képértékelés

Őszi színek

A legtöbbször a képértékelésre hangulatfotók kerülnek, mint amilyen ez is. Egy szép őszi hangulatú fotó. Szépen megoldott mélységélességgel. Pont annyira van elmosva a háttér, hogy még kivehetőek maradjanak a falevelek. Jó lett komponálva. A legélesebb levél a harmadolóban helyezkedik el, ez is tökéletes.

Ha kötekedni szeretnék, akkor a bal alsó sarokban zavaró számomra az a kicsi, világos folt. Oda-oda ugrik a szemem. A színvilága is gyönyörű, de hát maga az ősz is az.

Összességében egy korrekt fotó, amit sok témához passzol.

képértékelés

Gyermek portré

Biztos vagyok benne, hogy az anyukának nagyon tetszett a fotó. 🙂 Gyönyörű kislány, jól elkapott pillanatban.

A téma is szépen ki van emelve. Megfelelően mosva van a háttér. Szépek a színek.

Ami nem tökéletes, az az, hogy nagyon kézépre van szerkesztve a főtéma.  Ha jól látom, az élesség is hagy némi kérdőjelet és engem még az is zavar, hogy nem látom mi van a kezében.

Összességében egy szép emlékkép. Szakmailag több sebből vérzik, de azt hiszem, ennek a fotónak is lett helye az anyuka szívében.

képértékelés

Hangulat

Erre a fotóra jó ránézni, olyan szépek, finomak a színei. Rózsaszín, zöld, pici szürkével… Olyan csajos. Ezt mindenképpen női célcsoport felé reklámoznám, ha pár dolgot még figyelembe vennénk.

De, nézzük a fotót. Nem tudom kivenni, mit is látok a képen. Ha, ez egy sorozat egyik hangulat fotója, akkor majdnem tökéletes. Kicsit nagyobb mélységélességet választottam volna, hogy az a kalitka, jobban érvényesüljön.

Összességében egyedüli fotóként hiába szép, nem sokat árul el nekünk. Viszont nagy divatja van most annak, hogy a fő fotó mellé készítünk részletfotókat is. Így közelebb visszük az érdeklődőt, jobban szemügyre tudja venni az általunk kínált tárgyakat.

A képértékelés egy szubjektivitáson alapuló vélemény nyílvánítás. Sokszor van, hogy a neten megosztott fotókra jönnek vagy éppen nem jönnek a lájkok. Ezt ne vegye senki mérvadónak ahhoz, hogy milyen is az a fotója.

Lehet, hogy az ismerősök megrohamozzák lájkkal a fotót, mert végre látnak tőled valamit, holott amit kiraktál, szinte értékelhetetlen szakmai szemmel. Ilyen esetben ugye a lájk neked szól. Van, hogy egy általad nagyon szupernek tartott fotódat feltöltöd egy fotós oldalra és jobb esetben nem írnak hozzá, rosszabb esetben jól lehúzzák a képedet. Ebben az esetben se vedd túl komolyan, nem tudhatod kik véleményezték, hol állnak tudásban, mennyire releváns amit írnak.

Ha fontosak neked a visszajelzések, akkor ne a lájkok mennyisége alapján ítéld meg, hogy jól sikerült vagy éppen nem annyira jól. Járj fotós közösségbe, figyelj, tanulj, vagy kérd ki olyan szakember véleményét aki ért a fotózáshoz.

Egyre többször keresnek meg azzal, hogy mondjak véleményt a fotóiról. Szívesen teszem, hiszen rengeteget lehet belőle tanulni. Ahhoz, hogy tanulj belőle, félre kell tenni a sértődékenységet! Ha valaki véleményt mondok vagy írok a fotóidról, azt segítő szándékkal teszem. Ráadásul van egy marketinges “becsípődésem”, így ilyen szempontok szerint is értékelem a fotókat.

Itt a blogba ezentúl rendszeresen lesznek képértékeléses bejegyzések. Ha van olyan fotód, amit szívesen kiértékeltetnél, küld el a fotozastata@gmail.com email címre. Írd hozzá, hogy képértékelésre küldted. Ha vállalod névvel, akkor azt is írd meg. Ha anonim szertnéd az értékelést, az is megoldható. Írd hozzá, hogy hozzájárulsz a fotót publikálásához. Ez fontos, e nélkül nem fogom értékelni.

Minden fotónak van egy története. Ha az a történet átjön anélkül, hogy írnál hozzá, az nagyon sokad tud adni a kép értékéhez. A lenti példáknál látod, miket szoktam mondani, írni képértékeléskor.

Képértékelésekkor mindig a pozitív, jó dolgokkal kezdem. Ha negatív dolgokat írok, kérlek ne sértődj meg, tanulj belőle.

A választás jogát fent tartom, hogy kinek a képét, képeit értékelem ki.

Ha Te azt szeretnéd, hogy több fotódat értékeljek, elemezzek szakmailag, annak óradíjas ára van, 7.500Ft +ÁFA/óra. Ezenken a képértékeléseken azt is megbeszéljük, hogy hogyan lehetett volna a hibákat javítani. Ez mehet online is és mehet személyesen is.

A montorprogramban van képértékelés is, akik ezen vesznek részt, nem kell külön fizetniük érte.

A képértékelésekből rengeteget lehet tanulni!